Név:
Hozzászólás:
Vendégkönyv
Töltse ki az alábbi mezőket.
Páciensek írták:


















(22) - Mi is az a "személyes autonómia" ? (22 éves, egyetemista leány)
Folytonos feszültséggel teli gimnazista éveim után az egyetemi tanulmányaim első 1,5 évében – főleg e kognitív terápia kezdetét megelőző hónapokban – nagyon sokat sírtam, egyre jobban szorongtam. Bár jól teljesítettem az egyetemen, folyamatosan attól féltem, hogy ez nem elég, az állandó szorongás pedig mentálisan teljesen kimerített, „lebénított".
Azért kerestem fel Médeát, mert bár láttam, hogy sem tanáraim, sem szaktársaim visszajelzései nem erősítették meg soha ezeket a félelmeimet, mégsem tudtam tőlük szabadulni: ezek egyértelműen belőlem fakadtak, de nem teljesen értettem: miért. Ugyanebben az időszakban elég viharos volt a kapcsolatom édesanyámmal is, ami szintén nagyon emésztett belülről, és tehetetlennek éreztem magam e szituációban.
Több mint egy év telt el azóta.
E segítő-gyógyító folyamat nagyon sok gondolkodnivalót adott önmagamról, családi és baráti kapcsolataimról és a párkapcsolatomról. Úgy érzem, magammal kapcsolatban sokkal elfogadóbb és magabiztosabb lettem, és ennek köszönhetően jóval határozottabban lépek fel a családom körében is.
Régóta először, végre elég erőt érzek magamban ahhoz, hogy felvállaljam a konfliktusokat, sőt, ha kell, nemet tudjak mondani. Reálisabban tekintek a körülöttem lévő világra, sokkal nyitottabb vagyok a barátaim felé.
Több az energiám, – hisz ma már nem az állandó szorongás köt le; amit a tanulásnak, hobbijaimnak, párkapcsolatomnak, s a háztartás közös vezetésének tudok szentelni.
Megtanultam, hogy nem csak lelki erőforrásaimat teljesen kimerítve, a szorongásom által hajtva tudok jó eredményeket elérni, hanem sokkal nyugodtabban, „fontolva haladva", önmagammal sokkal nagyobb egyensúlyt tartva is képes vagyok ugyanarra – vagy akár még jobb – teljesítményre.
Mindezekért büszke vagyok magamra; hogy elég bátor voltam segítséget kérni, - bő egy évvel ezelőtt, és rendkívül hálás vagyok Médeának, hogy segített rendezni kusza életem, és olykor még kuszább gondolataimat.
Hiszem, hogy sokat változtam pozitív irányban az ő útmutatásával, és izgatottan várom, milyen lesz egyedül továbbjárni azon az úton, amelyre segített visszatalálnom.
Nagyon szépen köszönök mindent!

(21) - 22 éves férfi, egyetemi hallgató
Majdnem pontosan két évvel ezelőtt érkeztem meg első találkozásunkra Médeával. Abban az időben számos ambivalens érzés feszített a családom irányában, nem tudtam eligazodni a saját viselkedésemen. Furcsa most belegondolni, hogy az akkori, automatikusan megjelenő gondolatok milyen mértékben befolyásolták az életemet.
Akkoriban nem tartottam méltónak magam a szeretetre. Így most nem is csodálkozom, hogy nem voltam sikeres a párkapcsolatok építése során sem. Ehhez hasonlóan, folyamatosan legyőzhetetlennek tűnő akadályokba ütköztem az egyetemen; a teljesítményem a néhány évvel korábbihoz képest merően eltért. Ebben a "többfrontos háborúban" nem maradt energiám sem önmagam megismerésére, sem a fejlődésre.
Konzultációink alkalmával körültekintően jártuk körül a mindennapjaimban megjelenő aktuális szituációkat. Segítőként szinte megkarolt, és végigkísért a felnőtté válás útján. Utunk során soha nem egy "fehér köpenyes idegennel", hanem egy ismerősnek tetsző "gyógyítóval" haladtam.
Egy év elteltével úgy éreztem, hogy „kijöttünk a gödörből", akkor mégis arra kértem, hogy folytassuk közös munkánkat. Szerettem volna több lenni, tovább fejlődni.
Mára ki tudom mondani őszintén, hogy szeretem és elfogadom magam úgy, ahogy vagyok.
Szeretettel és hálával tudok a szüleim felé fordulni, akik úgy gondolom megnyugodtak, hogy megállom a helyem önállóan is. Az egyetemi átlagom egy év elteltével egy egész jeggyel javult. Hatékonynak érzem magam a munkámban. Jelenleg a párommal közösen készülünk a jegyes életre, a házasságra és az előttünk álló közös életre. A mindennapjaimban összességében összeszedettebb, boldogabb és felszabadultabb vagyok.
Két év elteltével ambivalens tinédzserből két lábbal a földön álló fiatal felnőtté váltam.
Ebben a fejődésben kétségtelenül nagy szerepe volt Médeának. Megnyugtató jelenléte, kusza érzéseimet rendszerező gondolatsorai, karizmája és odaadása számomra mind fontos tényezők voltak a találkozásaink során. Tisztelettel és hálával adózok neki mindenért, amit kaptam tőle.
Most úgy döntöttem, készen állok arra, hogy kipróbáljam magam egyedül ezen az úton. Örömmel tekintek vissza ugyanakkor "útitársamra", akivel közösen megtaláltuk azt az ösvényt, amin járni szerettem volna.
Gondolataimat zárva: mindenkit bátorítani szeretnék, hogy foglalkozzanak a feszítő érzésekkel; ismerjék meg önmagukat, és hozzák ki a legtöbbet talentumaikból.
Ehhez a munkához véleményem szerint Médea ideális társ. Hálásan köszönök mindent!

(20) - A fejlődés öröme (23 éves nő)
Tisztelt Médea!
Azért írok levelet Önnek, mert szeretném még egyszer
megköszönni a segítséget, amit kaptam. Úgy érzem, hogy
rengeteget fejlődtem a közös munkák során az elmúlt pár
hónapban. Önnek köszönhetően megtanultam kezelni a
felelősségteli helyzeteket, felszínre hozni az elnyomott
érzelmeimet, megtanultam önmagamat értékelni, elengedni azokat a
dolgokat, amiket nem tudok befolyásolni és tűrni a
bizonytalanságot. Igaz még nem telt el túl sok idő, amióta
kijelenthetem, hogy újra egészségesen működő személy vagyok, de
remélem, hogy sikerül fenntartanom a jelenlegi állapotomat.
Őszintén köszönöm a segítséget, amit kaptam mert Ön nélkül
ma egy magára maradt, problémákkal küzdő, elveszett ember
lennék.
Minden jót kívánok!

(19) - Önismeretlen (férfi, 38 éves)
Először is szeretném ott kezdeni, hogy nagyon nehezen vettem rá magam, hogy segítséget kérjek. Én is, mint az emberek többsége azzal nyugtattam magam, hogy miért menjek én pszichológushoz, nem vagyok én „hülye". Elárulok egy titkot: nem is ezért megy oda az ember! Bár már korábban megtettem volna! Én párkapcsolati probléma és önismeret fejlesztéssel kapcsolatosan kerestem fel Médeát.
Nem vagyok egy bőbeszédű, de a foglalkozások alkalmával azt vettem észre, hogy egyre jobban megnyílok, és csak mondom-mondom, ami nyomja a szívem-lelkem (férfi létemre). Ebben nagy segítségemre voltak a szakember által alkalmazott különböző technikák és feladatok. Eddig nem is tudtam, hogy más oldalaim és képességeim is vannak, míg a közös munka során rá nem világítottunk. Én mindig csak 1 perspektívából láttam eddig magam.
A párkapcsolati problémához meg csak annyit, hogy szeptember végén nősülök!!
Ne félj segítséget kérni!

(18) - Leválás a származási családról (Egyetemi hallgató, nő, 21 éves)
Először nem tudtam meghatározni, mi is a problémám. Amikor felkerestem Médeát, és megvolt az első közös foglalkozásunk, tisztán emlékszem, az első 5 percben alig kaptam levegőt a zokogástól, és próbáltam értelmes mondatokat alkotni, megfogalmazni hogy mi is a baj. Számomra meglepő volt, hogy a szorongásomra kezdtünk fókuszálni, amikor legbelül én úgy éreztem, hogy egy családtagomhoz fűződik a problémám.
Azután megértettem,hogy miért is kezdtük ezzel. Ez volt a kiindulópont, és minden engem foglalkoztató problémát vagy kételyt érinteni tudtunk, nem hagytunk ki semmit, haladtunk szépen sorban, pontról pontra.
2 éve lettem pánikbeteg, utána nagyon féltem a tömegközlekedéstől, és agorafóbiám is volt. Gyógyszert szedtem, de rájöttem, hogy nem akarok 19 évesen gyógyszerektől függni (hát nehogy már).
Amikor hirtelen letettem, mondanom sem kell, igencsak rosszul lettem mind fizikailag, mind lelkileg. Ekkor kerestem fel doktornőt.
A körülbelül fél éves közös munkánk során jobban megismertem magamat. Felismertem, hogy mennyire erős és kitartó vagyok, pedig úgy éreztem, nincs remény, én ezt nem tudom megcsinálni. És nocsak, mégis! -
Aki úgy gondolja, hogy bármilyen oknál fogva szeretne felkeresni egy szakembert, szívből ajánlanám Médeát. Mert nem csak dialógus folyt közöttünk, hanem különleges dolgokra is megkért a találkozásaink során (gondolok itt különféle kreatív tevékenységekre), amik csak még érdekesebbé tették a terápiát, és gyermeki énem csak úgy virult, amikor valamit alkotni vagy rajzolni kellett (pedig nem vagyok jó egyikben sem).
Jobban megismerhettem és elfogadhattam önmagamat ezalatt az időszak alatt, amit csak megköszönni tudok!


(17) - Star
...észrevétlenül süllyedtem arra a mélypontra, amibe kerültem. Először csak oldott, majd szorongatott az alkohol ördöge. Erre a lelkem, a családom és testi egészségem is majdnem ráment. A társam nem értette mi zajlik körülöttünk, úgy hitte, Mi egy nagy és boldog család vagyunk. Azok is voltunk látszatra; az alkohol nekem segített, hogy én is azt higgyem. Elértünk egy olyan végpontra, amit együtt már nem tudtunk átlépni. így visszatekintve, szerintem az utolsó pont volt.
Segítséget a társam kért, a legkritikusabb időben. A beszélgetések eleinte nehezek és kínosak voltak számomra. Mivel nem egyedül kellett végigcsinálnom, minden egyes alkalom egy új megerősítést adott nekem, hogy értékes ember lehetek még. A társam nagyszerű ember, a kapcsolatunk mindkettőnknek még mindig nagyon fontos, és olyan dolgok kerültek felszínre a beszélgetések alatt ezzel kapcsolatban, amit sosem fogok feledni.
Fél év telt el.... Boldog vagyok, és hálás! - a társamnak, és a pszichológusunknak, hogy támogattak. Megváltoztam, rengeteg új tervem van, úgy érzem kaptam egy második esélyt! Remélem, hogy sokan mernek segítséget kérni tőle, és csodás dolgoknak lesznek tanúi, a változás által. Csak hálával tartozom!

(16) - Egyetemista fiú, 25 éves
Májusban lesz 3. éve, hogy pánikbetegségem van. Ezt az alattomos dolgot mindig változó módon tudtam kezelni. Ahogy több gondom-bajom volt, ez a fránya betegség egyből nagyobb teret nyert rajtam, és jobban megkeserítette mindennapjaim. Máskor hosszú napokig-hetekig a közelemben sem volt. A 2017-es év végére úgy éreztem, elfáradtam lelkileg, pszichésen. Egyre gyakoribbak voltak a pánikok, amelyeket persze lassan, 3 év tudatában tudtam a helyén kezelni; de aki benne van, tudja, hogy mégsem egy kellemes érzés, és beárnyékolja jócskán az ember hangulatát aznapra, vagy akár még a következőkre is.
Nem szerettem volna depresszió-közeli állapotba kerülni. Egyre több programot mondtam le, kedvtelenül töltöttem inkább a napjaimat otthon. Elhatároztam magam: elég a sok siránkozásból, az életem több területén is. Ezt érezve, és hogy jó lenne egy hozzáértő szakirányú tanácsa, útbaigazításra fordultam doktornőhöz. Bizalommal. Ugyanis nővérem már régebb óta a páciense volt, - pozitív tapasztalataira hagyatkozva kerestem fel.
Pánikbetegségem elején már voltam másik pszichológusnál, de az itt tapasztaltak teljesen máshogy érintettek. Az első alkalomkor nagyjából feltérképeztük a konzultációm lefolyását, előrelátható idejét, továbbá, hogy az életem mely részeihez szeretnék tanácsot, útmutatást kérni. Mondanom sem kell, az első alkalom óta nem emlékszem olyanra, hogy pánikrohamom lett volna; talán 1-2 apróbb szorongás, amik annyira jelentéktelenek voltak, hogy nem tudom azt se megmondani, mikor történtek, viszont azoknak is már jó pár hónapja. Körülbelül egy fél éves terápia után, amely eleinte 1-2 hetente, majd fejlődésem tudatában havonta történtek, teljes átalakuláson estem át, magam, és az élet számos területén. Többek közt nőtt a magabiztosságom, sokkal pozitívabban állok a dolgokhoz, és nem egyből a negatív oldaláról közelítem meg őket, - ami ebben a mai stresszes világban elengedhetetlen.
Ezeket a változásokat a körülöttem lévő emberek is észrevették, ami abszolút visszajelzés számomra, hogy ezt szerettem volna elérni a doktornő segítségével. Mint az előttem lévők is írták, a doktornő nagyon barátságos és segítőkész, tényleg bármilyen témában tud olyan tanácsot, szemléletet adni, amit előtte az ember sosem gondolt volna, vagy meg se fordult az eszében. Talán pont ez az egészben a legjobb, hogy olyan új látásmódokra és hozzáállásra nyitja fel a páciense szemét, amivel sokkal könnyebbé és boldogabban élhetővé válnak a mindennapok. Továbbá rengeteg felesleges stressztől szabadítjuk meg magunkat.
A kb. féléves konzultációk után, 3 hónap múlva érkezek majd vissza, egy - úgymond - kontroll találkozásra, de miután a doktornő "elengedte a kezem", sem érzem azt, hogy egyből elmúltak volna az órák hatásai. Ugyanúgy a mindennapokban, kiváltképp, ha adott szituációkkal kerülök szemben, minden hasznos tanácsa felelevenedik bennem és könnyeden megoldom a problémáim, negatív tapasztalatok nélkül a jövőre nézve.
És mindezeken felül, aki részt vesz a doktornő ülésein, a múltjában is olyan dolgokat fedezhet fel és tehet a helyére, amiről nem is gondolná, hogy mennyire befolyásolja a jelenét addig, ameddig ez tisztázva nem lesz. Az egész életére hasznos és előtte sosem gondolt útravalót kaphat doktornőtől az, aki nem szégyellvén problémáit felkeresi, és együtt találnak megoldásokat rá.
Mindenkinek csak ajánlani tudom!

(15) - Egyetemi hallgató (nő, 22 éves)
18 éves koromban volt az első pánikrohamom,majd ezt követte a generalizált szorongás, agorafóbia. Akkor kerestem fel a doktornőt mikor úgy éreztem a gyermekpszichológusok nem vesznek kellően komolyan. Nagyon nehéz időszakon mentem keresztül,akkor már fél éve nem tudtam tömegközlekedést használni és egyre jobban beszűkült az életterem. Mint kiderült a felnőtté válás megkezdése jelentette a legtöbb gondot. Az első pár alkalom után jelentősen megváltozott a hozzállásom, megtanultam kezelni a szorongást keltő helyzeteket. Doktornő nagyon segítőkész volt és tekintettel volt az anyagi lehetőségeimre is, ezért is nagyon hálás vagyok neki. Úgy éreztem, hogy valóban segíteni szeretne és valóban tud is segíteni. Sikerült a pánikot erős szorongássá, majd enyhe szorongássá lefokozni. Megtanultam, hogy a személyiségem része, elfogadtam és már nem félek. Doktornő minden eszközt a kezembe adott, hogy kezelni tudjam.
Fél évig jártam rendszeresen, de az elmúlt 4 évben bármikor rosszabb epizódok jelentkeztek bátran fordulhattam hozzá.
Olyan dolgokat tanultam és kaptam ez alatt a pár év alatt, amit egész életem során tudok majd hasznosítani. Nagyon szépen köszönöm!

(14) - Evészavar (38 éves nő)
6 éve kezdődött egy "párkapcsolatom" - túl intenzíven és egyik napról a másikra, annak ellenére, hogy nehezen tűrök bármiféle változást és a spontaneitást. Eleve rossz érzésekkel mentem bele, a férfi túl nehéz eset volt, rendkívül lelki sérült gyerekkorából adódóan, s már az első randevú után mutatkoztak olyan jelek, melyek után, ha normál önbecsüléssel rendelkezem, mindjárt felismerem őket, és nemet mondok a további találkozásokra - de változni, változtatni akartam, s azonnal nyakig benne voltam. Az elejétől kezdve szorongtam, akár vele voltam, akár nem, de képtelen voltam okát adni. Teljesen feladtam magam, olyan mértékben rendeltem alá magam neki, hogy azt sem vettem észre, ha megalázott. Akkor azonban ezt még nem tudtam, csak annyira gyötrődtem, hogy szó szerint elfelejtettem enni. Két hónapig csak akkor ettem, amikor eszembe jutott a nap végén, de annyira étvágytalan voltam, és fájt a gyomrom az evéstől, hogy rendszerint csak pár falatot gyűrtem le. Amikor valamelyest normalizálódott a helyzet, s tért vissza az étvágyam, akkor már kétségbe ejtett, hogy ennem kell, mert közben észrevettem, hogy fogytam. Sosem fogyókúráztam, imádtam enni, maximum öt kg-ot akartam volna leadni, ám lusta voltam hozzá. Ekkor azonban csoda történt! Szinte észrevétlenül olvadtak le a kilók, hétről hétre látszott a változás, a családom, a kollégáim, barátaim aggódni kezdtek.
Mivel akkoriban derült ki, hogy a pajzsmirigyemmel probléma van, arra lehetett fogni a nagy mértékű, gyors fogyást, és én is meggyőztem magam, hogy ez az oka mindennek - a rossz hangulatnak, a dekoncentrációnak, és egy sor fizikális bajnak. Ma már tudom, hogy ez épp fordítva történt: a hirtelen fogyás borította fel a hormonháztartásomat, azért szűnt meg a menzeszem 5 évre. De képtelen voltam kilépni a "sevele-senélküle" kapcsolatból, csak kilenc hónap után sikerült, és azt hittem, megőrülök. Még két hónap telt el szenvedésben, nem evésben, amikor már nem bírtam, és elmondtam mindent az anyámnak, hogy nem akarok enni, mert akkor meghízok, és hittem is, hogy minden egyes falat azonnal meglátszik rajtam. A 167 cm-es magasságomhoz társuló 40 kg-gal hájas disznónak láttam magam. Minden gondolatomat az evés töltötte ki, pontosabban, hogy hogyan kerüljem el, minden módon ellenőriztem magam: szinte beköltöztem a ruhaboltok próbafülkéibe, hogy rám jön-e még a XS-es ruha, ami amúgy lógott rajtam, naponta ötször-hatszor mérleggel, mérőszalaggal, hogy híztam-e, fél kg eltérésnél - pluszban - sírógörcsöt kaptam, és kapkodtam a levegőt. Mindent lemértem, amit ettem, és kiszámoltam a kalóriáját, és akkor voltam "elégedett", ha a nap végén 800 cal alatt maradt az eredmény.
Édesanyámmal mentünk el a kezelő orvosomhoz, aki megilletődve kiutalt a pszichiátriára, ahol az orvos elvégezte az ilyenkor szokásos vizsgálatot, feltette a kötelező kérdéseket, és amikor kimondta, hogy rettentően sovány vagyok, én hitetlenkedtem, csodálkoztam és megrendültem. Átment telefonálni egy másik szobába, és akkor megnéztem magam a mosdó feletti tükörben - azt hiszem, akkor szembesültem először a valós önmagammal. Megijedtem, szörnyű volt a felismerés, hogy egy csontváz vagyok. Talán egy percig tartott az egész. Amikor aztán az ambuláns lapon olvastam a diagnózist: anorexia nervosa és kevert depressziós és szorongásos zavar, megfordult velem a világ. Még hogy én? Anorexiás? Amit addig nem vallottam be magamnak, bizonyságot nyert. Szörnyű volt, az egész irreálisnak, hihetetlennek tűnt, bármit előbb elképzeltem volna magamról, mint hogy anorexiás legyek. Ugyanakkor valahol nyugodt is lettem, mert volt neve annak, ami már hónapok óta gyötört. S ha van neve, célirányosan lehet tovább menni. Ez a tovább Médea volt, őt hívta az orvos, amikor magamra hagyott. Diagnózissal, egy hangulatjavító receptjével és egy telefonszámmal, valamint iszonyatos szívdobogással távoztunk a klinikáról. Némi vacillálás és sírás után fölhívtam a számot, s még akkor megbeszéltük az első találkozó időpontját.
A gyógyszert két napig szedtem, majd abbahagytam, mert minden tünetemen rontott. Első ülésünk alkalmával mondtam Médeának, hogy gyógyszer nélkül akarok kikeveredni ebből az állapotból, amire ő rábólintott. Hetenként találkoztunk, soha nem hagytam ki egy alkalmat t sem, mert egy biztos pont volt az életemben. Mindig arra kerestem a választ, hogy miért lettem anorexiás, a gondjaim miért ebben a formában tetőztek. A feltáró munka olyan gyerekkori eseményeket idézett meg, amiket teljesen elnyomtam magamban, s magam sem hittem, hogy ez befolyásolhatja az éltemet.
Tulajdonképpen hamar kiderült, hogy az alap probléma, ami miatt segítséget kértem, voltaképp a jéghegy csúcsa, és sokkal többről van szó, mint elsőre gondoltam. A pszichoterápiához bátorság kell, de aki úgy dönt, hogy vállalja, az bátor. Ha eddig nem ismerted magad, akkor itt megismered, ha ismerted, akkor még jobban, és másképp. Máshogy ez nem megy. Egyenként szeded fel a rétegeket, míg elérsz az alapokig, s van, hogy még attól is lejjebb jutsz. De ha az ember olyan bajban van, amin önmaga nem tud segíteni, ez elkerülhetetlen. A megoldás akkor jön, ha ismerjük a miérteket.
Tulajdonképpen hangosan gondolkodtam az üléseken. A zseniális az egészben az, hogy jó kérdések érkeztek a megfelelő időben, ugyanígy a megerősítések vagy ellenvetések, a más látószögből való felvetések. Médea volt a tükör, amelyben a töredékek között megpillanthattam az összefüggéseket, és egymáshoz illeszthettem őket, amik addig szerteszét hevertek körülöttem.
Esetemben ez két részletben történt, egy év kihagyással. Kellett egy kis idő, és akartam is, hogy megpróbáljak egyedül boldogulni az addig elért eredménnyel. Egy év alatt jutottam el a következő szintre, amikor ismét szükség volt a szakszerű „háttéremberre". Eleinte sűrűsödtek a mélypontok, szélsőségesek voltak, majd a szélsőség kezdett csökkenni, és ritkulni is kezdtek ezek az időszakok.
Nem mondom, hogy teljesen magam mögött hagytam ezt a hat évet, rajtam hagyta a nyomát, de mostanra eljutottam odáig, megértem rá, hogy magam boldoguljak. Most sem vagyok oda változásokért, tud bosszantani ha egy férfi mustrál, de nem rémülök meg, nem rettegek tőlük.
A családom teljesen megértő, és teljes mértékben mellettem voltak, segítettek. De a tudat, s maga a tény is, hogy egy szakember van a segítségemre a mentális gondjaim megoldásában, aki olyan aspektusokból világit meg bizonyos helyzeteket, amit sem a család, sem magunk az érintettségünk folytán képtelenek vagyunk, nagyon fontos.
Ha úgy érzed, szenvedsz valamilyen téren, ha magad előtt is titkolózol és győzködöd magad valaminek a helyességéről, pedig ha másnál tapasztalnád ugyanazt, lebeszélnéd róla, ha képtelen vagy magadtól kilépni egy szakadéknyinak látott nyomvonalból, KÉRJ segítséget szakembertől!

(13) - Gyötrő szorongás kínzott... (24 éves nő)
Éppen akkor kerültem kapcsolatba pszichológussal, amikor már a legnagyobb szükségem volt rá. Édesanyám kereste fel őt először telefonon, mert úgy látta, segítség nélkül nem javul az állapotom:
24 éves koromra olyan élethelyzetbe kerültem, hogy egyrészt elkezdett érdekelni, ki is vagyok valójában, szerettem volna a belső hangomra figyelni, megtalálni a nyugalmat magamban, azonban ennek a folyamatnak nagyon sok tényező az útját állta. Gyötrő szorongás kínzott, ami évekkel ezelőtt már kialakult bennem, és hol erősödött, hol enyhült.
Ennek több oka volt. A legfontosabb talán, hogy olyan környezetben nőttem fel, amiben folyamatosan magas elvárások elé állítottak és később én is saját magam. Márpedig úgy nehezen tud boldogulni és békességre lelni az ember, ha közben folyamatosan hajtja magát és újra és újra próbálja átugrani a magas lécet. Mielőtt először találkoztam Médeával, az utolsó csepp a pohárban, ami elindította bennem a kínzó feszültség-áradatot, az az akkori párkapcsolatom volt, amit, és amiben magam szintén elvárások elé állítottam, és egyáltalán nem voltam boldog, mintha elfelejtettem volna, hogy ki vagyok. Túlfeszítettem minden húrt magam körül, véget is vetettem akkor a kapcsolatnak, mert nem bírtam több elvárásnak megfelelni. Ezt mind akkor még nem tudtam, egyáltalán nem láttam át a helyzetet.
Nagyon nehéz volt visszatalálni önmagamhoz, és egyáltalán csak érezni újra azt, hogy én mit is szeretnék valójában, mi az, amire vágyok, legyen az csak egy kávé, vagy egy séta a testvéremmel. Érzelmileg teljesen instabil voltam, minimális önbecsüléssel, önértékelési problémákkal, amelyek azelőtt nem voltak jellemzőek rám. Ebben mind segítettek nekem a pszichológiai konzultációk. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokat fejlődhetek, ugyanis az eredeti cél az állandó, kínzó szorongás enyhítése volt, amit viszont már az első alkalom után tapasztaltam.
A közös munka során az önismereti folyamataim új szintre léptek. Többféle módszert próbáltam ki, amelyeket Médea ajánlott, vagy ami eszembe jutott a beszélgetések hatására.
Nagyon szépen rávezetett arra az útra, amin el szerettem volna indulni, amire már nagyon nagy szükségem volt. Sok mindenre sikerült ráeszmélnem, amik meg tudták változtatni a gondolkodásmódomat. Azóta sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, sikerült különböző módszerekkel oldanom magamban a feszültséget, és kisebb elvárásokat állítanom magam elé, illetve felülkerekedni egy-egy rossz érzésen, tiszta fejjel átértékelni a dolgokat. Újra önmagam tudtam lenni. Ráadásul a látszólag a szorongást kiváltó párkapcsolatomban benne maradtam végül. Közösen fejlődtünk és fejlődünk a párommal. Nagyon meglepőnek tartom, és hálás vagyok azért, hogy ez lehetséges.
Nagyon köszönök mindent!

(12) - Játékfüggőség (Fiú 30, Lány 25 éves)
A párom szerencsejáték rabja lett. Így az élete is megváltozott. Nem számított neki semmi más, csak a játék. Hazugságból hazugságba keverte magát, aminek következtében a családi élet és a mi párkapcsolatunk se olyan volt már, mint régen.
Segítséget kerestünk. Pszichológushoz fordultunk, és ez nem csak a szerencsejátékról leszokást segítette, hanem a párkapcsolatunk megmentését is. Jártunk együtt is konzultációra, ami nagyon sokat jelentett a kapcsolatunknak.
Sok mindent ma már másképp lát a párom, és másképp látok én is. Az életszemlétele is megváltozott. Most már pozitívan tud állni a dolgokhoz, és ami a legfontosabb a függősége megszűnt.
Nagyon sokat számított ez a segítség nekünk. Nagyon szépen köszönjük. Sose fogjuk tudni meghálálni ezt az egészet

(11) - 25 éves nő
Korábban tele voltam félelemmel, szinte minden nap, minden órában féltem attól, hogy valami rossz fog megtörténni. Ez a mindennapi életemet is befolyásolta, hiszen ezeket a félelmeket kényszercselekedetekkel próbáltam kompenzálni. Továbbá a félelmek minden boldog percet beárnyékoltak, ezek uralták a hangulatomat. Ténylegesen rettegtem.
Ma már különbséget tudok tenni a reális és irreális félelmek között, valamint fel tudom mérni, hogy mi az, amit a problémák elkerüléséért tenni tudok, meddig tudom befolyásolni az élet alakulását. A nagy problémákat is könnyebben, ésszerűen tudom kezelni. Ezáltal a kényszercselekedetek is szépen ritkulnak.
Legfőképp pedig: tudok örülni a kis dolgoknak is, és újra tudom élvezni az életet.

(10) - Der Weg ist das Ziel
Az egyik legjobb döntésem volt, amikor úgy határoztam, hogy Médeához fordulok. Az utóbbi időben sok minden történt az életemben, munkahelyi és magánéleti problémák. Fokozatosan elvesztettem az energiámat, a lelkesedésemet. Tudtam, hogy baj van, és tudtam, hogy feltétlenül össze kell magam szedni, ennek érdekében igyekeztem, minden erőmet arra összpontosítani, hogy visszakapjam a lendületemet. Sajnos minden igyekezetem ellenére, egyre feszültebbnek éreztem magam. Folyton gombóc volt a torkomban, fáradtnak és kedvetlennek éreztem magam. Legszívesebben csak feküdtem az ágyon. Tudtam, hogy ez nem mehet így tovább és utána néztem az interneten, hogy kihez fordulhatnék. Nagyon gyorsan kaptam időpontot Médeánál és elkezdtük a közös munkát. Nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, de nagyon érdekesek voltak az ülések. Többféle módszert alkalmazott Médea, melyeknek köszönhetően rájöttem, hogy a megoldás a problémámra bennem van. Rávezetett arra, hogy hogyan használjam az értékeimet, az erősségeimet. Megtanultam, hogy vannak olyan helyzetek, amikre nem tudok lélekben előre felkészülni, de nem szabad a már megtörtént dolgokon hosszasan rágódnom. Kérdéseket tett fel a céljaimmal kapcsolatban, és rájöttem, hogy tudom a válaszokat, de ehhez hangosan ki kellett mondani őket. Minden alkalommal tanultam valamit, ami segítette az önfejlődésemet. Minden ülés után magabiztosabban és motiváltabban mentem haza. Augusztusban jelentős változtatásokra készültem és kicsit tartottam tőle, hogy nem fogom bírni, ha olyan állapotban maradok, amilyen akkor voltam, amikor az első időpontot kértem. Folyamatosan segítséget kaptam ahhoz, hogy jól döntsek. Ennek eredményeképpen most új lakóhelyen élek, új munkahelyem van, és nagyon jól érzem magam. A változtatás időszakában semmi kétely nem volt bennem. Médea segített abban, hogy higgyek magamban, az erőmben, bízzak a képességeimben.
Mindenkit, aki úgy érzi, hogy nem tudja egyedül megoldani a problémáit, de szégyell pszichológushoz fordulni, arra bíztatok, hogy bátran forduljon Médeához, mert nagyon sok segítséget fog kapni. Nagyon köszönök mindent!

(9) - 30 éves informatikus
Párkapcsolati problémákkal és fóbiák miatti szorongásokkal kerestem fel a doktornőt. Mint talán sokan, én is kifejezetten ódzkodtam attól, hogy pszichológushoz forduljak, elvégre nem szívesen osztja meg az ember a magánéletet egy idegennel, illetve alapvetően sokakban van némi előítélet, félelem ezzel kapcsolatban.

Amikor mégis rászántam magam utolsó lehetőségként, nyugodtan mondhatom, hogy nem bántam meg. Kellemes környezetben fogadott, barátságos és segítőkész volt. Sokat segített abban, hogy sikerüljön jobban átlátnom a helyzetemet, hogy meg tudjam vizsgálni egy kicsit "távolabbról" azokat a problémákat, amikkel küzdöttem. Körülbelül kéthetente találkoztunk egy-egy foglalkozásra, és minden alkalommal azt éreztem, hogy a beszélgetés végeztével megkönnyebbültem, sokkal jobban éreztem magam utána és mind közelebb és közelebb éreztem magam a megoldáshoz.

Nagyon sokféle módon körbejártuk a jelenlegi (akkori) élethelyzetemet, és bár a végén nem pont azt a megoldást kaptam, amiben reménykedtem, amikor felkerestem, de utólag visszatekintve azt hiszem, hogy ennek így kellett lennie, csak akkor még nem láttam ezt tisztán. Természetesen nem mondta meg, hogy mit csináljak, egyszerűen csak segített mélyebben átlátni a helyzetet és ezzel rávezetni arra, hogy mi lenne a legjobb megoldás az adott szituációban.

Összességében véve azt kell hogy mondjam, hogy nagyon elégedett vagyok, és egyáltalán nem bántam meg, hogy felkerestem. Nagyon hálás vagyok a segítségéért és mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy keresse fel, ha olyan nehézségekkel küzd, amik nagyon megkeserítik az életét.

(8) - Teamszupervízió
Kedves Médea! Először is szeretném neked nagyon megköszönni azt a három alkalmat, amin kórházlelkész-csoportunkat végig vezetted.... Összességében a kis csapat megnyugodott. Úgy gondolom, hogy közelebb kerültünk ahhoz, hogy őszintén tudjunk beszélgetni, és együtt keresni azokat az utakat, ahogy támogatni tudjuk egymást. Igy talán a közeljövőben sorra kerülő országos találkozóra is együtt tudunk felkészülni.

(7) - 31 éves nő
Életem egy olyan szakaszában kerestem fel szakembert, mikor már nagyon sok változást kezdeményeztem, amire úgy éreztem hosszas örlődés után, hogy szükségem van, de valahogy mégsem álltak össze a törekvéseim. Felbontottam egy meglehetősen stabil és biztonságos párkapcsolatot, amit a mai napig nem tudok negatív jelzőkkel illetni. Sok barátságom átalakult, megváltozott, adott esetben megszakadt. Mindemellett a munka játszotta a központi szerepet az életemben, mégsem profitáltam belőle, fel szerettem volna adni, mert nem tudtam hogyan csináljam tovább lelkesedés nélkül. Úgy éreztem mind a személyes kapcsolataim, mind a munkám terén megtérületlen marad a befektetett energia, máshol pedig én nem vagyok jelen, például a családommal, szüleimmel töltött időben. Állandósultak az alvási problémák, ingerültség, figyelemzavarok, tartós szorongás. Nagyon kevés emberrel tudtam érdemben kommunikálni, és hasznontalan volt a munkám, nem tudtam koncentrálni. Végül egy barátom időpontot kért nekem, így elkezdődött a terápia. A több mint tíz alkalom során erőt kaptam, hogy tudjak és merjek is változtatni, és rájöttem, hogy ezt csak én tudom megtenni. Minden alkalom után feljegyeztem magamnak legalább egy gondolatot, ami megragadt bennem, vagy újdonság volt számomra. Felbecsülhetetlen a lehetőség, hogy bármit őszintén kimondhatunk, és a külső, pártatlan segítség, ha már mi magunk nem tudunk megbírkózni a mindennapi vagy tartós nehézségekkel. Hálásan köszönöm a segítséget, amit kaptam!

(6) - A
Az elmúlt időszak feszített tempója erős szorongást idézett elő nálam. Ekkor fordultam szakemberhez, mint később kiderült, helyesen! Kellemes környezetben beszélgettünk a problémámról,amelyet két találkozó alatt sikerült megoldani! Csak ajánlani tudom!

(5) - 28 éves nő
Olyan problémával fordultam pszichológushoz, ami egyre jobban megkeserítette az életemet, és a házasságomat is. Sosem volt orgazmusom a partnereimmel. Ennek okát tudtam a lelkem mélyén: a gyermekkori bántalmazás volt az oka. Viszont ezt igyekeztem mindig a szőnyeg alá söpörni, úgy tenni, mintha meg se történt volna. De rájöttem, hogy így nem lehet problémákat megoldani. Januárban elhatároztam, hogy rendbe szedem az életemet. Akkor kezdtem el beszélgetésekre járni, és a 10-12 alkalom rengeteget segített rajtam. Az út még hosszú, de amit eddig elértem, az csodálatos! Rájöttem, hogy a problémám komoly, és hogy az életem minden területére kihatott.
Átéltem a fájdalmat, amit eddig nem mertem. Felfogtam ésszel is, hogy mi is történt velem. Az piszkosul fájt. Aztán dühös voltam, mindenkire. A világra! Hogy miért kellett ezt átélnem, miért történik ilyen egy gyerekkel!
De ezután jött az elfogadás. IGEN! Ez az élmény, még ha borzalmas is, az életem része!
Megtörtént, múlt..., ezen nem tudok változtatni. Viszont erőssé tesz! Túléltem! Segítséget mertem kérni! Bátor vagyok!!! És ez az érzés leírhatatlan! Úgy érzem, bármit eltudok érni az életben, és bármikor megtudom magamat védeni!
Mert eddig hagytam, hogy az emberek átgázoljanak rajtam, megalázzanak. Kerültem a konfliktusokat, féltem megvédeni magam. Viszont most már kinyitom a számat, határozott vagyok!
Teljesen más ember lettem! Szeretem magamat, és tovább fogok azon dolgozni, hogy még jobb és jobb legyek! Még hosszú az út...
Mindenkinek csak azt tudom mondani, hogy érdemes leküzdeni a félelmeket, és segítséghez kell fordulni! Az emberi psziché bonyolult. Viszont egy szakember, olyan, mint Médea, kiismeri magát benne, és segít megérteni önmagunkat, ami nehéz feladat!
Még egyszer: Köszönök mindent!

(4) - P
Cégvezető vagyok, azért kerestem meg Médeát, mert komoly aggályaim voltak a vezetői kvalitásaimmal kapcsolatban. Úgy tekintettem magamra, mint egy rosszul működő autóra, amelyet egy hozzáértő szerelő kisebb-nagyobb munkával megjavít, és pöföghetek tovább.

Ehhez képest az ülések során Médea vezetésével én magam döbbentem rá, hogy az életemben egy jelentős változás kezdődött meg, amely messze túlmutat azon a problémán, amellyel ide jöttem. Számomra nagyon sokat jelentett az, hogy bár Médea végig fogta a kezem, segített, mégis én magam döbbentem rá a bennem zajló változások mélységeire. Segítségével, iránymutatásával egy kerek egésszé álltak össze azok jelek és érzések, amelyeket tapasztalok már egy ideje, magamtól mégsem tudtam őket összerakni.

Nagy hatással voltak rám a foglalkozások során az egyébként igen egyszerű önismereti játékok, amelyek érthetővé és értelmezhetővé tették a bennem kavargó érzéseket és gondolatokat.

Nagyszerű tudomány ez a pszichológia. Kicsit irigylem is a Doktornőt: felemelő élmény lehet látni, ahogy néhány jól irányzott kérdéssel, ötletes játékkal régóta bezárt ajtókat nyit ki a páciens fejében, aki aztán alig győzi feldolgozni ezeket

(3) - Leendő, pályakezdő 20 éves tanár
Miért kezdtem el pszichológushoz járni?

Sok dolog feszített belülről, nem tudtam és nem is mertem kivel megbeszélni ezeket. Hosszas töprengés, mérlegelés után elmentem segítségnyújtásra. Egy lassú, nehéz fejlődés vette ezzel kezdetét, melyben hullámvölgyek is voltak, és ez a munka önmagam fejlesztése érdekében korántsem zárult le.

A terápia alatt rájöttem arra, hogy "csodapirulák", melyek egy csapásra megoldanak minden problémát nem léteznek. Helyettük, ha valamit el akarunk érni, azért meg kell dolgoznunk keményen!

Azt is megtanultam, hogy a magam útját kell járnom, akkor is, ha néha nehéz, és elbizonytalanodom benne. Ezt az utat pedig saját elhatározás útján kell választani, nem mások akaratából, mert így a felelősség, mely a döntéssel jár is az enyém lesz.

Azt hiszem ilyen és ehhez hasonló felismerések vezetnek el oda, hogy egyszer nyugodt szívvel tudjam azt mondani magamról, hogy felnőttem!

Meg szeretném köszönni a segítséget Doktornőnek, mert óriási utat tettünk meg a közös munka folyamán!

(2) - A (34 éves) és A (28 éves), párkapcsolati krízis
Kedves Médea! E levélben leírnám tapasztalataimat, észrevételeimet. Ugyan csak néhány napja voltunk Önnél de az már a terápiát követő néhány percben észrevehető volt, hogy valami megváltozott. Valami, ami azóta is jó irányba halad, véleményem szerint. Persze vannak jobb és rosszabb napok, igazán negatív dolgok nem történtek. A párom már nem gondolkozik gyermekünk elvetetésén és megpróbál pozitívan gondolkozni. Csak remélni tudom hogy a párkapcsolatunk teljesen rendbe fog jönni és örökre egy boldog kis család maradunk. A terápia előtti időben már hozzá sem tudtam érni úgy hogy jól essen neki... Ez engem nagyon nagyon rosszul érintett akkoriban, azonban ha ilyen lesz a közeljövőben, már tudom kezelni, és tudom hogy miért van. Ám ha így megy tovább akkor ezzel nem lesz gond mert a kezelés óta ő is elkezdett közeledni felém és jól esik neki a közeledésem. Vannak napok, mint például ma, amikor néhány órára olyanok voltunk mint régen. Felszabadultak, boldogak. Azt ugyan még nem mondja ki hogy szeretlek, de remélem az sem várat magára sokáig. De igyekszem türelmes maradni. Ő is másképp gondolkozik, nem látja olyan borúsan és negatívan a dolgokat, néha már a jövőt tervezgeti. Mindezt Önnek köszönhetjük, ha nem megyünk el a párterápiára, valószínű már se gyermekem se barátnőm nem lenne. Ön döbbentett rá minket hogy a problémák azért vannak hogy megoldjuk őket és ne elfussunk előlük, és mindezt hogy tegyük. Valamint hogy a nagy szerelem nem tud csak úgy elmúlni 2 nap alatt, harcolni kell, és minden megint rendben lesz. Nem tudom Önnek elégszer megköszönni a segítségét, ha legközelebb otthon járunk mindenképp el szeretnénk menni Önhöz, hogy még erősebbé és jobbá tehessük remélhetőleg örökké tartó kapcsolatunkat.
Kedves Médea! Örömmel írok, miben segített a terápia, mivel most teljesen megváltoztak a gondolataim, eltűnt az a nyomasztó érzés, melytől úgy éreztem, lassan már tudok létezni. Mióta Önnél jártunk, bűntudatom van, hogy a babámat el akartam vetetni. A párommal is jobb a kapcsolatunk, én is próbálok közeledni, mert úgy érzem szükségem van rá. Szükségem volt arra, hogy egy külső személy rá ébresszen arra, hogy mostanság milyen is vagyok, és hogy nincsenek megoldhatatlan problémák csak kissé néha komplikált feladatok előtt állunk, melyeket jobb ha hagyunk, mert idővel megoldódik. Köszönjük a segítséget! Minden jót kívánok!

(1) - PP
Egy 18 éves egyetemista fiú vagyok. 2 éve már nagyon sokat gondoltam arra, hogy hirtelen egyszer leáll a szivem és nem tudtam erről elterelni a gondolataimat, pedig semmilyen testi problémám nem volt. Pár alkalommal részt vettem terápiás beszélgetésen és kiderült, hogy egészségszorongás az ami ezeket a gondolatokat okozza... 3-4 beszélgetés után egyszer csak ahogy a semmiből jött úgy el is tűnt ez a rossz gondolat.
Youtube
Facebook